Hubay Ifjúsági Vonószenekar
A zeneiskola növendékeiből 1984-ben alakult meg a Vonószenekar Sebők Irén hegedűtanár vezetésével. Repertoárjuk a reneszánsz zenétől a XX. századi művekig terjed. Gyakori hazai szerepléseik szólistái a zeneiskola növendékei és meghívott vendégművészek. 15. éves fennállásuk ünnepi koncertjét Medveczky Ádám Liszt-díjas karnagy vezényelte, aki azóta is visszajár a zenekar élére.
A Zeneiskolai Zenekarok Országos Fesztiválján 1996-ban Abonyban Kiemelt külön-díjat nyert az együttes, részt vettek a IV. és V. Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon Budapesten ill. Barcelonában, felléptek a millennium tiszteletére megrendezett Magyarországi I. Összművészeti Fesztiválon, rendszeresen szerepelnek a fővárosi zenekarok egyesített zenekarában az évenként sorra kerülő Zeneakadémiai évzáró koncerten, vendégszerepeltek Svájcban és Ausztriában.
1999-ben jelent meg a zenekar első CD-je. Az együttes mai neve védett, melynek jogához Hubay Jenő külföldön élő leszármazottai járultak hozzá.
2004-ben ünnepelte a zenekar fennállásának 20. évfordulóját. A zenekar jubileumi hangversenyét 2004. június 6-án 19 órakor tartotta a Csokonai Művelődési Házban.
A vonószenekar saját honlapja: http://hubayzenekar.fw.hu